
Egy napot az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison töltöttek a KatonaSuli programban résztvevő helyi középiskolások. Három osztály százkét tanulója kapott „behívót” – azok a fiatalok, akik választott tantárgyként katonai alapismeretekből is érettségizni szeretnének. A vizsgára történő felkészülésüket a HM Zrínyi Média Kft. egy-egy ajándék tankönyvvel is támogatta.
Sűrű napjuk volt október 17-én a KatonaSuli programban résztvevő szolnoki középiskolásoknak: reggel hétkor Kiss Béla főhadnagy vezényszavára a három osztály már századkötelékben menetelt a laktanyában. Programjuk a bázissorakozón való részvétellel kezdődött, amelynek a végén Koller József ezredes, a bázis parancsnokhelyettese külön megdicsérte a fegyelmezettségüket. A sorakozó után a hideg miatt muszáj volt gyorsan lenyomni néhány fekvőtámaszt, volt egy kis helyben futás és alaki foglalkozás is, aztán Mádi Lajos alezredes, kiképzési főnök vezetésével megnéztek egy éleslövészetet. Utána katonai közelharc foglalkozáson vettek részt, majd az ebéd előtti utolsó feladat, az akadálypálya leküzdése következett. A délután már lazább volt: fakultatív program keretében uszodalátogatás vagy a repülőmúzeum megtekintése közt választhattak a diákok és a Zrínyi Média Kft. repülőgép-szimulátorait is kipróbálhatták.

A Szolnoki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában az idei tanévben indult az érettségi tárgyként is választható katonai alapismeretek tantárgy oktatása, a foglalkozások zömét Jaksa Tibor nyugállományú alezredes tartja. A diákok hetente hét órában vesznek részt katonai képzésben, ebből öt óra elmélet és gyakorlat, kettő pedig katonai testnevelés, közelharc és önvédelem. A tanév elején azonban a hangsúly az alakiság, a fizikai erőnlét fokozására tevődött át, elsődleges cél az osztályokból álló szakaszok összekovácsolása volt. Ezt a célt másfél hónap alatt sikerült megvalósítani. A diákok, a hallgatói század fegyelméről, alakiságáról, fizikai teljesítőképességéről Szabó Zoltán őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai főosztály főtisztje is elismeréssel nyilatkozott.
A szolnoki középiskolások két év múlva érettségiznek majd katonai alapismeretekből. A bázislátogatáson kiderült, hogy az erőnlétükkel valószínűleg nem lesz baj, de ez még kevés a sikeres vizsgához – tanulni is kell. Ebben próbál segíteni a Zrínyi Média Kft. azzal, hogy a KatonaSuli program résztvevőinek egy-egy tankönyvet ajándékozott. A könyveket Csendes Júlia adta át Gúth Ferencnek, a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának.

Fotók: Galambos Sándor
További képekért kattintson galériánkra!