2012. február 22.
felhasználónév:   jelszó:  
Nagy sikerű katonai programok az Egressy-napon
/ 2011-10-28 15:04:00
A budapesti Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola eddig is a KatonaSuli program egyik zászlóshajójának számított, a 2011-2012-es tanévben pedig még tovább fokozták aktivitásukat e téren. Az iskolanapról sem hiányozhattak a katonai programok.

A budapesti Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolában 2010 szeptembere óta oktatják a katonai alapismeretek tantárgyat. Az intézményben idén négy új osztály is indult, és mindegyikben heti egy órában tanulják a diákok a honvédelmi tárgyat. Mindez összesen több mint százhúsz tanulót érint, sőt, még vendéghallgatók is érkeztek majd az intézménybe egy másik fővárosi középiskolából. Ezek az adatok igen komoly előrelépést mutatnak a tavalyi két osztályos oktatáshoz képest, és nem véletlenül: az iskola vezetése megbizonyosodott róla, hogy a KatonaSuli programban komoly lehetőségek rejlenek. Mindezek után nem meglepő, hogy a zuglói iskola diáknapján idén is kiemelt szerepet kaptak a katonai jellegű programok.

Az Egressy-nap egyszerre iskolai ünnep, gólyanap és Halloween, és akit érdekel a katonai alapismeretek tárgy, az meg is találhatta a számítását a színes programok forgatagában. A Zrínyi Média toborzókamionja, illetve a diákok rendelkezésére bocsátott repülőgép-szimulátor kipróbálása mellett az egressysek megismerkedhettek a többszörös világ- és Európa-bajnok sportlövésszel, Sidi Péterrel is. A sportoló a Zrínyi Média munkatársaként az elmúlt év folyamán számos rendezvényen hívta már fel a fiatalok figyelmét az általa űzött sportágra, illetve azon keresztül a Magyar Honvédségre, a katonák munkájára. Emellett jelen volt az iskolanapon egy XVI. kerületi hagyományőrző csoport is, akik a Magyar Honvédségtől kiselejtezett eszközöket mutattak be a tanulóknak – természetesen restaurált formában. A katonai mentőautó és a GAZ-66-os teherautó egyaránt nagy lelkesedést váltott ki a diákokból. A 12.A osztály airsoft-bemutatója mellett a robotbemutató is nagy sikert aratott, akárcsak a zuglói polgárőrség tevékenységének testközeli bemutatója vagy a speciális akadályverseny. Utóbbi keretében egy nagyméretű sátrat eresztettek tele diszkófüsttel: aki gázálarcban megtalálta az itt elrejtett tárgyakat, polgári védelmi gázálarc-készletet kapott.

Fotók: Dévényi Veronika

További fotókért kattintson galériánkra!


Kapcsolódó galériák:
    Egressy-nap 2011
Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!