2012. február 22.
felhasználónév:   jelszó:  
Közelharc a színpadon
Nehéz Attila / 2011-11-30 13:10:00
A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium az MH 5. Bocskai István Lövészdandárral együtt mutatkozott be a napokban rendezett debreceni pályaválasztási kiállításon. A Szelet a vitorlába elnevezésű kétnapos rendezvényen 54 hajdú-bihari középiskola, gimnázium, középfokú szakképző intézmény és cég jelent meg a Lovardában.

A munkaügyi központ kiállításán a 7. és 8. osztályosok a szakmákra és az iskolákra vonatkozó kérdéseikre kaphattak választ. A több ezer látogató a szakmai programok mellett a színpadon különböző produkciókat is láthatott: a Gábor Dénes középiskola honvédelmi alapismereteket tanuló diákjai a Bocskai-dandár katonáinak segítségével tartottak közelharc-bemutatót. A nagy sikert aratott negyedórás, látványos programban szerepelt bázis- és töréstechnika, egyéni küzdelem és fegyveres formagyakorlat egyaránt.

− Úgy állítottuk össze a bemutatót, hogy ezúttal ne a katonák, hanem a tizenkét diák legyen a „főszereplő” − a közönség láthatta, hogy rendszeres és alapos munkával mennyi mindent sajátíthatnak el a középiskolások. A tanmenetnek megfelelően a fiatalok folyamatosan részt vesznek közelharc-oktatáson, de erre a programra külön is készültünk, s a visszajelzések alapján a közös tevékenység ezúttal is eredményes volt – mondta el Fekete András főhadnagy, a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj témafelelőse.

 

Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!